A szájba tartósan beépülő fogpótlások esetében rendkívül fontos a biokompatibilitás. Ez fogászati nyelvről lefordítva azt jelenti, hogy az elkészült fogmű tökéletesen kell, hogy alkalmazkodjon az emberi szervezet követelményeihez. Semmi módon nem irritálhatja a nyálkahártyát, nem okozhat szájégést, nem keletkezhet elváltozás a szájban és nem zavarhatja az anyagcserét.
A jelenleg forgalomban lévő anyagok közül kiemelkedően jó minőségűek a németországi BEGO cég által forgalmazott termékek, melyek az összes elvárásnak magas szinten megfelelnek.
A nagy múltú világ céget 1890–ben alapították. Magyarországi jelenlétük jóval megelőzte a Rendszerváltást. Az akkor még Nyugat-Európainak nevezett gyártók közül, szinte elsőként 1965-ben találkozhattunk először BEGO anyagokkal és azóta is folyamatos és magas szintű az ellátás. A fogpótlás teljes palettáját kiszolgálják, a kivehető fogpótlástól a koronák, hidak, anyagain át az implantátumokig.
Az igazgató, Joachim Weiss úr, elsődleges feladatának tekintette, hogy csak szájálló anyagok kerülhessenek forgalomba. Szakemberek, mérnökök áldozatos munkája és megszámlálhatatlan munkaóra, amelyet kutatásokra fordítottak, tette lehetővé, hogy a céget a világ egyik legrangosabb gyártójaként ismerik.
A BEGO anyagok könnyen és biztonságosan megmunkálhatók, szájálló és szövetbarát tulajdonságaik lévén és az igen szigorú technológiai utasítások betartása mellett, lehetővé válik a 10-15 éves túlhordási idő, amely elsősorban a már beragasztott pótlások, illetve a csontozatba beépített implantátumok esetében fontos, de a kivehető pótlásoknál sem elhanyagolható szempont.
A következő számokban érdemes lesz megemlíteni, hogy milyen kellemetlenségeket okozhat a rossz minőségű anyagokból készült fogpótlás, illetve a technológiai utasítások be nem tartása.
kommentek