Napjainkban a megváltozott táplálkozási szokások miatt egyre ritkábban találkozunk olyan fogsorral, ahol a harapássüllyedés az egészséges és természetes kopás eredményeként jött volna létre. Létezik ellenben a születési rendellenesség okozta mélyharapás illetve a fogak elvesztése okozta harapássüllyedés.

Ha születési rendellenességről vagy féloldalas foghiány okozta harapási rendellenességről van szó, akkor meglehetősen nehéz dolga van a fogorvosnak és a fogtechnikusnak. Az ilyen típusú munkák mindig összehangolt csapatmunkát igényelnek: a fogorvos és a fogtechnikus konzultációja után tájékoztatni kell a pácienst a lehetőségekről, ismertetve azok előnyeit és hátrányait. Erre azért van szükség, mert általában több megoldás is lehetséges és ezek közül közösen kell kiválasztani a legmegfelelőbbet.    

Más a helyzet, ha teljes foghiányról van szó. Igaz, mindkét esetben az elkészült fogművel történik a harapásemelés, de amíg az egyiknél a meglévő fogak szigorúan behatárolják a lehetőségeket – az esztétikai hiányosságok korrigálása is csak bizonyos határok között lehetséges – addig a másik esetben lényegesen nagyobb mozgástere van a fogpótlást készítőknek. Előfordult pl., hogy a saját fogak nem illettek az arckarakterhez. Ezt a megfelelő fogforma kiválasztásával korrigálni lehetett és így nem csak a harapásemelés kérdése oldódott meg.  

Mindkét esetben az a cél, hogy megszüntessük a fogatlanság okozta kellemetlenségeket. Helyreállítsuk az elvesztett, vagy kórósan megváltozott rágóképességet és visszaállítsuk az arc harmóniáját. Erre akkor van a legnagyobb esélyünk, ha minimálisra csökkentjük a fogatlanság idejét.