Az alsó-felső kivehető protézisek viselői gyakran panaszkodnak, hogy a fogsor behelyezése után nincs elég hely a nyelvük számára. Ehhez tudni kell, hogy tartós fogatlanság esetén a nyelv megnagyobbodik, benyomul a fogak helyére, megkeményedik és igyekszik átvenni a fogak szerepét. Az ilyen esetekben tájékoztatni kell a pácienst arról, hogy időbe telik amíg a nyelv visszanyeri eredeti funkcióját és hozzászokik a protézis viseléséhez.

 Létezik azonban olyan eset is amikor túlságosan be van szűkítve a fogak íve, indokolatlanul kis helyet hagyva ezzel a nyelv mozgásának. A fogak elvesztése következtében – különösen akkor, ha sokáig volt fogatlan a beteg – az alsó fogív kiszélesedik, a felső fogív pedig beszűkül, ezért hiba ha a felső fogívhez igazítjuk egyedül az alsó fogsor ívét. Ugyanakkor az sem jó, ha a kiszélesedett alsó fogívhez állítjuk a felső fogakat (talán éppen azért, hogy a nyelvnek elég helyet adjunk) mert ez oldalt az arc beharapásához vezet, megnehezítve ezzel a rágás és a beszéd funkcióját.

A fogfelállításkor meg kell találni azt az optimális elrendezést, amely lehetővé teszi, hogy a fogak, a különböző kellemetlenségek kiküszöbölésével, eredeti funkciójuknak megfelelően működhessenek. Ebben nyújtanak segítséget a szigorú anatómiai szabályok.
Azt azonban tudni kell, hogy nincs két egyforma száj, így – az alapkövetelményeken kívül – nem lehet sémát ráhúzni egyetlen fogsorra sem. Ahhoz, hogy meggyőződjünk a fogsor használhatóságáról elengedhetetlenül fontos a fogpróba.

Ha a fogpróba alkalmával a beteg meg van elégedve és az arc láthatóan visszanyerte harmóniáját, meggyőződtünk arról, hogy úgy a metszők, mint a rágófogak is szabályosan és a feltételeknek megfelelően érintkeznek, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a páciens gyorsan meg fogja szokni a kész fogsort.